Hír- és körlevél

Jelenlegi hely

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Az Informatikai Igazgatóság egyedi fejlesztésű központi hír- és körlevél szolgáltatása lehetőséget biztosít a szervezeti egységek számára, hogy az Egyetemen belül, megadott címlistára formázott linkeket és képeket is tartalmazó elektronikus hírlevelet, azaz emailt küldjenek.

Hír és körlevelet bármely dolgozónk igényelhet, amennyiben a kiküldeni kívánt hírlevél témája az egyetemi élettel, programokkal kapcsolatos. Hírlevél igényt kizárólag Ügyfélszolgálatunk elektronikus bejelentő rendszerében (https://sm.pte.hu), az erre a célra rendszeresített űrlap kitöltésével lehet beadni. Az egyetem valamennyi polgárának (dolgozók és/vagy hallgatók) eljuttatandó hírlevelet csak rektori és kancellári hozzájárulással, a hírlevél témája szerint delegált engedélyező jóváhagyásával lehet kiküldeni.

Az egyetemi hírlevelek küldésére vonatkozó szabályokat a 7/2021. számú rektori és kancellári együttes utasítás tartalmazza.

A levelek küldéséhez hallgatói és dolgozói címlistát tudunk biztosítani, de ezen kívül egyedi lista is betölthető.

Az igényléssel kapcsolatos részletes tájékoztatás elérhető a PTE_hirlevel_igenyles_Eljarasrend_20180409.pdf című dokumentumban.

Pécsi Tudományegyetem

H-7622 Pécs, Vasvári Pál utca 4.
+36 72 501-500
 info@pte.hu